Ezen az oldalon szeretnék megemlékezni az én Kedves, Drága, Jó Apucikámról:

Ring Róbertről!

Született:1953. 07. 04.- elhunyt: 2004. 05. 01.Naumburg

Mindannyiunkat megrázott és fájdalmasan érintett hirtelen és tragikus távozása.

Mi mind büszkék lehetünk rá, hisz amíg tudott sokat és keményen dolgozott, majd mikor az első házassága felbomlott, ő talpra állt és új társra találva felnevelt 3 gyönyörű, intelligens, tehetséges gyereket, de emellett szívén viselte a mi sorsunkat is. Később ugyan elköltözött messze, egy másik országba, de mindig nagyon hiányozott nekünk és sokat gondoltunk rá. Megállta a helyét az idegen országban is, megtanulta tanár nélkül a német nyelvet és szerzett kinn is barátokat magának. Élete során átesett több komolyabb betegségen, de azokat is legyőzte.

Mindenki örült, ha hazajött és begurult az autójával Jazvinára. Megszólalt a kapuban a trombitája és a család tudta: megjött. Ő volt az összetartó erő, amikor itthon volt, összegyűlt a család.

Amennyi tőle telt - és ahol tudott - segített barátoknak, családnak.

Mindig kíváncsi volt életkörülményeinkre, problémáinkra, bár az övéit sosem osztotta meg velünk, nem akart minket ezzel terhelni.

Remélem, hogy a lelke jó helyen van és megtalálta az örök lelki békét. …Lénye örökké élni fog, ha máshol nem is, a szerettei szívében, az emlékezetünkben.

Ha felidézem arcát, előttem van, amint keresi a boltban a Kapucínert a kedvenc csokiját, …ahogyan bohóckodik, …vagy táncol a nagy pocakjával egy jó zenére.

Emlékszem, nem is olyan régen egy helyiségben aludtunk Vele, Ő kicsit ivott és végigtrombitálta az éjszakát. Ki fog ezután megnevettetni és összehozni minket?

Sajnos az ember csak akkor értékel valamit, ha elveszíti azt …és már késő. Sajnálom, hogy nem mondtam többször, hogy szeretem. Jó lenne megint megölelni Őt és együtt bohóckodni.

Legnagyobb szomorúságomra nem ismerheti már meg a leendő unokáit sem, de ígérem, hogy mesélünk nekik Róla, hogy ők is emlékezzenek Rá.

Azt hiszem, hogy Ő egy örök gyerek maradt. Tudott örülni apró dolgoknak, észrevette a természet szépségeit, rá tudott csodálkozni egy szép színekben pompázó, őszi fára is.  Szerette ha kényeztetik, ha játszhat, bohóckodhat kedvére, ha nem köti meg Őt semmi, ha megviccelhet másokat.

Ugyan akkor tudott nagyon komoly is lenni, komolyan vette a gyerekei nevelését, a családot és szerette a rendet, a szabályok betartását.

„Csak szép sorjában” mondta mindig…hát végül szép sorjában egyenként búcsúztunk el Tőle, mi, akik sose felejtjük el Őt,  akik mindig emlékezni fogunk Rá.

Köztük búcsúztam én is, szerető lánya: Denise.

Nyugodj békében édes Apucikám!